Monor XX. század eleji fejlődése, a vasút és a 4-es számú debreceni főút közötti terület beépítése tette szükségessé a nagytemplomtól immár távol lakó, a szórványos tanyai és újtelepi híveknek az egyházi központ kialakítását.
Az emléktábla szerint: özv. lovag Miszlovszky Sándorné Burján Eszter úrasszony kegyes adományából az úrnak 1936-37. esztendejében épült az imaház egy nagy telken, ahol harangozói lakás, gyülekezeti terem és parókia is rendelkezésre áll az önállóvá lett kisebb monori református gyülekezetnek. Az imaházat id. Török Gyula építész tervezte, és délkelet-északnyugati tengelyben áll, Nyugati homlokzata előtti 15 méter magas tornyát 1950-ben építették, és a béke tornyának keresztelték. A korábban Monorhoz tartozó egyházrész 1951-ben lett anyaegyházzá. 1962-ben renoválták a templomot, 1980-81-ben pedig, a belsejét és a tetőzetét újították fel. A 6 x 12 méteres belsőben sík, vakolt mennyezet van és a belső torony felől fél méterrel szélesebb a hátsó résznél. A szószék a belső keleti végének a közepén áll, és Frauendorfer László műbútorasztalos készítette 1938-ban. A templom keleti vége szentélyszerűen négy méteresre szűkül, és sokszögzáródású. A templomban 100 ülőhely van.
A 180 kg-os harangját Gombos Lajos öntötte 1970-ben Őrbottyánban, a 35kg-os vasharangot Burján Miklós presbiter, vasöntő készítette 1950-ben, helyben. A templom eredeti harangját hadisarcként elvitték Nagytéténybe, a Vaskohászati Művekbe, ahol a többi begyűjtött haranggal együtt fegyver-alapanyagként olvasztották volna be. Szentjóby Szabó Zoltán itt kutatta föl 1947-ben és kérelmére visszaszállították Monorra. 1970-ben visszaadták az erdélyi Fintaháza templomának, mert a felirata szerint azelőtt az övék volt.
Mint érdekességet említjük meg, hogy az 1974-77 között épített parókiának a lábazatába beépítettek egy feltűnően más követ. Ezt régen a közeli Aranyosújfalu középkori templomának az alapjából került elő, mely falu a török hódoltság idején elpusztult. Egy fekete márványtábla emlékeztet rá: Újfalu 1680.